Kérdéses Szávay indulása az Ausztrál Openen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még kérdéses, hogy a jelenleg legjobban rangsorolt magyar játékos indul-e a 2011-es szezon első Grand Slam-versenyén, az Ausztrál Openen.
hirdetés
A december végén 22. születésnapját ünneplő Szávay Ágnes egészségügyi problémái miatt a tervezettnél később kezdte meg a felkészülést a 2011-es évre. Az, hogy az év első két kisebb versenyét, a brisbane-it és a sydney-it kihagyja, az már biztos, ám az Ausztrál Openen való indulása még kérdéses.
„Most tudtam csak elkezdeni a felkészülést, mert eddig nem voltam tökéletes egészségi állapotban. A combsérülésem már a múlté, azonban az idény közben rengeteget betegeskedtem, és még az utóbbi hetekben is rossz volt a közérzetem, ezért az edzőmmel úgy döntöttünk, addig nem kezdek el edzeni, amíg nem leszek teljesen egészséges. Átestem a teljes orvosi vizsgálaton, amely szerencsére nem mutatott semmilyen problémát, és mivel most már jobban vagyok, az utóbbi napokban elkezdtük az alapozást, a kondiedzéseket. A néhány hetes csúszás miatt döntöttünk úgy, hogy Brisbane-t és Sydney-t is lemondjuk. A cél továbbra is az, hogy az Australian Openen ott lehessek, de nem létkérdés. Ha nem leszek megfelelő állapotban, nem fogom erőltetni az indulást. Nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint az idén, amikor a valószínűleg túl rövid felkészülési időszak miatt egész évben sérülések akadályoztak a játékban. Ha az Australian Openen nem tudok elindulni, február elején a Federation-kupán játszom először” – mondta a Nemzeti Sport munkatársának az idén két tornagyőzelmet szerző Szávay.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











