Woody Allen számára minden film más
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész és rendező számára minden egyes film más és más, ezért is érzi úgy, hogy egyik filmjéből sem tanul.
hirdetés
Woody Allen, a 74 éves színész és rendező szentül vallja, hogy a filmipar nem tudományág. A művész így egyik filmjéből sem tanul annyit, amennyit később, egy másikban hasznosíthatna.
„Ez nem tudomány. A tudományoknál meg lehet ismételni a kísérleteket. A művészetben minden alkalommal valami újat hozunk létre, szóval nem tanulunk semmit. Ha egy olyan filmet készítesz, mint a Match Point, annak is megvannak a maga problémái, aztán megcsináltam a Vicky Cristina Barcelonát, és rájöttem, hogy semmit nem tudok hasznosítani abból, amit a Match Pointban felfedeztem. És ugyanígy nem volt a segítségemre a Vicky Cristinában szerzett tapasztalatom a Whatever Worksnél, aztán ez sem segített a You Will Meet a Tall Dark Strangerben. Talán néhány új technikát elsajátítottam, de a többi mindig új tapasztalat” – nyilatkozta a rendező.
Természetesen Woody filmjei mind kis költségvetésű projektek, amiket rövid idő alatt el is kell készítenie. „Hónapokig tart megírni egy filmet, de általában nincs túl sok pénzem a forgatásra, tehát nem filmezhetek ugyanígy, hónapokig.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











