Angelina Jolie bántalmazással vádolta Brad Pittet
Névtelen feljelentést tett Angelina Jolie az FBI ellen még 2016-ban, miután ejtették Brad Pitt bántalmazási ügyét.
hirdetés
Sok éve folyik a találgatás egy 2016-os névtelen feljelentés miatt az FBI ellen, most kiderült, hogy Angelina Jolie áll az eset mögött. Állítólag akkori férje, Brad Pitt egy magánrepülőgépen megtámadta a színésznőt, de a feljelentés ellenére nem indult nyomozás.
Jolie néhány évvel ezelőtt azt mondta egy FBI-ügynöknek, hogy Pitt „testileg és verbálisan bántalmazta” őt és a gyermekeiket, amikor a gép fedélzetén voltak. Az ügynök akkori feljegyzései szerint Pitt állítólag elvitte Jolie-t a gép hátuljába, megragadta a vállát, és kiabált vele.
Ugyanazon a repülésen egy másik tettlegességig fajuló veszekedés is történhetett, aminek következtében Jolie megsérült, többek között a könyökén. Azt is elmondta, hogy Pitt akkoriban ivott, és leöntötte sörrel. A színész csapata minden vádat tagadott.
Az FBI végül úgy döntött, hogy nem indítanak büntetőeljárást, így Jolie névtelenül pert indított az információszabadságról szóló törvény révén a Szövetségi Nyomozó Iroda ellen, hogy megszerezze a Pitt elleni nyomozással kapcsolatos dokumentumokat. A színésznő engedélyt kapott arra, hogy névtelenül indítsa el az eljárást, ami felkeltette a figyelmet Washington DC-ben.
2016-ban a hírek szerint Pitt ellen gyermekbántalmazás miatt nyomozást indított az FBI és a Los Angeles-i Gyermek- és Családügyi Minisztérium is. Állítólag a fiát, Maddoxot bántalmazta, miután az akkor 15 éves fiú beavatkozott Pitt és Jolie vitájába. A színész tagadta, hogy bántotta volna a fiát. Nem sokkal az eset után a sztárpár elvált.
via Variety
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













