Adele utolsó pillanatban mondta le koncertjeit - ez állhat a döntése mögött
Az énekesnő 24 órával a koncert előtt mondta le egyik fellépését, sokan szerelmi válságra gyanakodnak.
hirdetésEddig csak annyit lehetett tudni, hogy Adele 24 órával a Las Vegas-i koncertsorozata előtt lemondta az összes fellépését - most azonban több dolog is kiderült a koncertet megelőző időszakról.
Az énekesnő videóban, a könnyeivel küszködve mondta el rajongóinak, hogy hiába próbáltak megtenni mindent a kollégáival, kicsúsztak az időből és nem tudták megfelelően összeállítani a műsort - a csapatának fele koronavírussal küzd, és több szállítmányuk sem érkezett meg, így bár borzasztóan szégyelli magát, de le kell mondania a koncerteket.
A Page Six informátora szerint azonban nem csak ez áll a dolgok hátterében: a szerelmi válság is szóba kerülhetett.
Adele egy teljes próbát sem tudott végigcsinálni a múlt hónapban. Folyamatosan Rich-csel [Rich Paul, az énekesnő szerelme] beszélt telefonon, sokszor kiabált és sírt. (...) Alig gyakorolt, mert mindig egy érzelmi párbaj kellős közepén volt.
- mondta az illető.
Vannak pletykák, amelyek szerint Adele kapcsolata miatt volt a feszültség. Úgy hallottam, ez okozta benne azt, hogy nem érezte magát elég magabiztosnak, és nem tudott előrelépni. Nem tudsz koncentrálni, amikor a fejedben nincsenek helyén a dogok.
- mondta Scott Roeben Las Vegas-i újságíró.
Az énekesnő állítólag a koncertsorozat lemondása után azonnal Los Angelesbe, Rich Paul otthonába utazott.
Roeben szerint az is megnehezítette a koncertek összeállítását, hogy Adele és csapata ki akarták cserélni a koncertterem teljes hangberendezését egy új, modernebb verzióra, az ehhez szükséges munkálatok viszont lassították a folyamatokat. Emellett állítólag Esmeralda Devlin díszlettervezővel is többször csúnyán összeveszett a terem berendezésével kapcsolatban.
Habár Adele a videóban kijelentette, hogy a koncertek új dátumot fognak kapni, a Caesars Palace, ahol a fellépések lettek volna, így is pórul járt.
A Caesars számára ez nagy anyagi kárt okozott, és a PR borzasztó volt. Még több alkalmazottat vettek fel az éttermekbe, több krupiét foglalkoztattak az asztaloknál. Az emberek sok pénzt költeni jönnek Vegasba, és ez a nagy gépezet az ő [Adele] megjelenésétől függött.
- mondta Roeben.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











