Camila Cabello már jóval a kapcsolatuk előtt odavolt Shawn Mendesért
Camila Cabello elmesélte, szerinte hogyan kezdődött Shawn Mendesszel a kapcsolata.
hirdetésCamila Cabello új filmje, a Hamupipőke promótálása során arra is kitért, szerinte hogy kezdődött a kapcsolata Shawn Mendesszel. Az énekesnő James Corden műsorában vallotta be, hogy bár ő már akkor odavolt a sztárért, Mendes nem igazán vette a lapot.
Cabello és Mendes öt évvel ezelőtt voltak Corden vendégei, és a műsorvezető már akkor kijelentette, nem érti, hogyhogy nem csókolták még meg egymást. Mendes akkor azt mondta, rajta nem múlna a dolog, de Camila mindig elzárkózik előle - majd mindketten kijelentették, hogy csak barátok.
Most, hogy már két éve együtt járnak, Camila nevetve gondolt vissza az interjúra:
Én abban az időben teljesen bele voltam zúgva, és azt gondoltam, ő nem érez ugyanígy. Emlékszem, utána a backstage-ben úgy éreztem, "miért mondtad ezt? Mert tudod, hogy tetszel nekem és én neked biztos nem." Olyan hülyeség volt, 16 évesek voltunk.
- emlékezett Camila.
Shawn egyébként érdekes módon szintén úgy nyilatkozott, hogy már öt évvel ezelőtt kinézte magának Camilát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.













