Hayden Panettiere ismét erőszakos exével találkozgat
A színésznő korábban távoltartási végzést kért a férfi ellen, most együtt iszogattak.
hirdetésHayden Panettiere úgy tűnik, visszatért bántalmazó exéhez, Brian Hickersonhoz. A dolgot maga a férfi igazolta, aki nemrég töltötte le 45 napos börtönbüntetését.
Korábbi cikkünk alapján arra lehetett következtetni, hogy Panettiere végleg leszámolt a férfival, aki ököllel ütött az arcába - Hickerson elmondása szerint azonban megint találkozgatnak.
Hogy tisztázzuk, én egy Miller Lite-ot ittam, Hayden pedig nem ivott. Egy új texasi étterembe mentünk, és mivel déli srác vagyok, szeretem a country zenét. Szóval igen, táncoltunk is.
Hickerson az E!-nek úgy nyilatkozott, ő és Hayden nincsenek együtt, de "dolgoznak azon, hogy visszaépítsék barátságukat".
Van egy közös történetünk, és az első lépés a felépülésemben mint bántalmazó, hogy jóvátegyem a dolgokat. És pontosan ez az, amit Hayden volt olyan szívélyes és hagyott, hogy megtegyek.
- mondta Hickerson.
A színésznő egyik ismerőse szerint Hayden most Vlagyimir Klicskóval közös kislányára, Kayára koncentrál, csakúgy mint a józanságra és arra, hogy felgyógyuljon a Hickersonnal való szerelemből:
Hayden nyitott arra, hogy megbocsásson Briannek és új fejezetet nyisson - a szerettei véleményének ellenére. Haydennek hatalmas szíve van, és mindenkiben a legjobbat akarja látni.
- nyilatkozta az illető.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











