Lady Gaga slágere metalváltozatban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy Eric nevű YouTube-tehetség áthangszerelte Lady Gaga Bad Romance című számát, hogy az a metal- és rockzene kedvelőinek is tetsszen. A rocker már számos dalt írt át elektromos gitárra, többek között filmzenéket.
hirdetés
Egy YouTube-tehetség áthangszerelte Lady Gaga slágerét, a Bad Romance-et. A dalt elektromos gitárral játssza el, ének nélkül.
A fiú a videómegosztó oldalon már számos rajongóval rendelkezik, a szóban forgó videót eddig pedig már több mint háromszázezren látták. A leírásban a következő áll: „Hé, srácok! 11-diknek egy Lady Gaga-dalt akartam átformálni. Bocsi, de ez egy kicsit hosszabbra sikerült, mint ahogy szokott. De most a stúdióban is dolgozom, a CD egy pár hét múlva megjelenik 9 dallal és 2 új feldolgozással. Mindenkit időben értesítek. Addig is itt van ez, és hamarosan felteszem a következőt is. Az összes kommentért és nézőért köszönöm, srácok. Királyak vagytok!”
Tehát ha a stúdióban dolgozik, a gitártehetség már be is futott? Ez a szövegből nem derül ki pontosan, de ha mégsem, egy biztos: hamarosan egy producer biztosan felfedezi.
Addig is, a „metalos” Bad Romance alább meghallgatható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











