Nem tanúskodhatnak gyermekei Brad Pitt ellen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bíró nem akarja meghallgatni a kiskorú gyermekek tapasztalatát Brad Pitt-tel szemben.
hirdetés
A gyermekek elhelyezkedésén marakodik a válófélben lévő Angelina Jolie és Brad Pitt. Jolie most arról számolt be, hogy a bíró megtagadta tőle a tisztességes eljárást, mivel nem engedi, hogy közös gyermekeik tanúskodhassanak.
A bíró, John Oudenkirk döntött erről, mivel a gyermekek kiskorúak, ezért nem hajlandó figyelembe venni, hogy mit akarnak megosztani a jogi procedúra során. Jolie kiemelte, hogy a bíró elmulasztotta kellően megfontolni a kaliforniai törvénynek azt a részét, miszerint a gyermekek érdekét sérti, ha olyan személynek ítéli oda őket, akik családon belüli erőszakot követtek el.
Már egy ideje pletykálták, hogy három gyermeke, a 19 éves Maddox, a 17 éves Pax, és a 16 éves Zahara azért akart tanúskodni, hogy beszámoljanak apjuk, Brad Pitt, rendszeres ivászatáról és erőszakoskodásáról.
Legutóbb arról írtunk, hogy Pitt állítólag iszákos volt, és részegen többször belekötött, sőt, meg is ütötte a színésznőt. Angelinánál pedig akkor tört el a pohár, miután Pitt ittasan a gyermekeiket kezdte kritizálni. Maddoxot, aki akkor 15 éves volt, felpofozta. Maddox azóta nem tartja vele a kapcsolatot.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













