Börtönbüntetést kapott Hayden Panettiere exe, Brian Hickerson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznőt többször is bántalmazta már volt barátja, most börtönbüntetést kapott.
hirdetésTavaly már írtunk róla, hogy aggódnak rokonai Hayden Panettiere-ért, aki akkor bántalmazó kapcsolatban élt.
A színésznő exbarátja, Brian Hickerson többször is megverte, a szomszédok pedig már rendőrt is hívtak a házukhoz a veszekedéseik miatt.
A férfit most börtönbüntetésre ítélték a 2019 és 2020 között több esetben elkövetett bántalmazásaiért. Hickerson 45 nap börtönt, 4 év próbaidőt, 52 órányi családon belüli erőszak elleni tanfolyamot, 500 dollár kártérítési költséget és 5 évig terjedő távoltartási végzést kapott Panettiere-rel szemben.
Amellett, hogy a hivatalos iratok szerint ököllel Hayden arcába ütött, a férfit többször letartózatták már egyéb abuzív viselkedéséért. Illetve ezenkívül megpróbálta megakadályozni a feljelentésben Haydent.
A színésznő 2018-ban jött össze a férfival, miután szétmentek vőlegényével Vlagyimir Klicskóval. Szerencsére Hayden már kilépett a bántalmazó kapcsolatból, és ismerősei szerint lelkileg is sokkal jobban van:
Annak reményében mondom el az igazságot, hogy a történetem más, abuzív kapcsolatban élőt is arra sarkall majd, kérjen segítséget. Készen állok rá, hogy megtegyem a kellő lépéseket ahhoz, hogy ez az ember már ne tudjon senkit bántani. Hálás vagyok azoknak, akik támogatnak, mert ők segítettek abban, hogy visszanyerjem a hangomat és az életemet.
- mondta tavaly júliusban Hayden, miután letartóztatták Briant.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











