J.Lo és A-Rod bejelentette: tényleg szakítottak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Felbontották az eljegyzést, ezentúl már csak barátként tekintenek egymásra.
hirdetésHivatalosan is közölte Jennifer Lopez és Alex Rodriguez, hogy véget ért kapcsolatuk. A sztárpár a Today-nek így nyilatkozott:
Rájöttünk, hogy jobb, ha inkább barátok maradunk. Továbbra is együtt fogunk dolgozni, támogatjuk egymást és a közös projektjeinket. A legjobbakat kívánjuk egymásnak és a gyerekeknek.
- hangzott a bejelentés.
A színész-énekesnőről és szerelméről körülbelül egy hónapja érkezett a hír, hogy szakítottak többek között a férfi hűtlenségi botránya miatt. Ám akkor közösen kijelentették, újra megpróbálják együtt és terápiára járnak. A-Rod még meg is látogatta Lopezt, aki a Dominikai Köztársaságban forgatta új filmjét.
Ám dacára az akkor róluk készült, látványosan ölelkezős fotóknak - egyre több jel mutatott arra, hogy a pár valójában nem folytatja együtt. (J.Lo például egy ideje nem hordja a jegygyűrűjét, és a róla készült cikkekben sem említette meg vőlegényét.)
A Madison LeCroy-botrány volt az utolsó csepp a pohárba, amely után szakítottak. Már előtte is voltak problémák, de Jennifer nagyon kínosnak érezte az egészet.
- nyilatkozta róluk egy ismerősük.
Lopez és Rodriguez 2017 óta voltak együtt, a férfi 2019-ben kérte meg a híresség kezét, ám a koronavírus miatt kétszer is el kellett halasztaniuk a lagzit. Jennifer is két gyermekkel (Max és Emme) illetve A-Rod is két gyermekkel (Natasha és Ella) érkezett a kapcsolatba.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











