Szakításaik hozták közelebb egymáshoz a Riverdale-es lányokat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Camila Mendes, Madelaine Petsch és Lili Reinhart nagyon összekovácsolódott az idők során.
hirdetésIgazi véd- és dacszövetséget kötöttek a Riverdale-es lányok: Camila Mendes, Lili Reinhart és Madelaine Petsch alapvetően is jóban voltak, ám az elmúlt időszak eseményei még jobban összekovácsolták őket.
Camila Mendes a Paper magazinnak adott interjúban elárulta, nagyon szoros kötelék alakult ki köztük, és ebben szerepe volt annak is, hogy egymást támogatták szakításaik során:
Mindannyian egy időben vetettünk véget a kapcsolatainknak, és a járványhelyzetet is együtt éljük túl. Most az köt össze bennünket, hogy mennyi minden megváltozott. Én, Madelaine és Lili sose voltunk még olyan közel egymáshoz, mint most. Nagyon jó érzés, hogy vannak nekem, úgy érzem igazi barátok.
- áradozott Camila.
Tavaly februárban Petsch és Tarvis Miller szakított, aztán tavasszal Lili és Cole Sprouse kapcsolata ért véget. Camiláról múlt hónapban tudtuk meg, hogy ő és Grayson Vaughan már nincsenek együtt.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











