Lucas Till búcsút mondott a MacGyver sorozatnak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Utolsó epizódjhoz közeledik a MacGyver, a főszereplő Lucas Till Instagramon búcsúzott.
hirdetésLucas Till búcsút mondott a MacGyvernek: a színész Instagramon vetett számot az előzö öt évéről, amíg a produkció tagja volt.
Till hosszú posztban írt arról, hogyan változott meg élete a sorozat miatt:
Hol is kezdjem? Az előző öt évre később úgy fogok visszatekinteni, mint a legnagyobb formálóerővel bíró időszakra az életemben. Sok kemény dolog, sok szeretet. Életreszóló barátságokat kötöttem, de igazából nem: egy családot kaptam. Megtanultam, hogy minél tovább hajtsam magam, új határaim lettek. Emellett ez egy szerelmeslevél is a stábtagoknak és a kollégáimnak, akik az elsőtől az ezredik napig velem voltak. (...) Ti, srácok valahogy mindig annyi örömet hoztatok az életembe, segítettetek fejlődni, és megmutattátok, milyen egy igazi csapatban lenni. (...) Ez a platform nem tudja igazán visszadani mindazt, amit mondani szeretnék, de köszönöm nektek, új családom, a szívem legmélyből. Köszönöm. Mindeninek.
- írta a sztár, aki korábban elárulta, borzasztó munkakörülményeket teremtett a műsor egykori alkotója, Peter Lenkov, akit emiatt későb ki is rúgtak.
A MacGyver 5 évad után, április 30-án búcsúzik a rajongóktól az utolsó epizóddal.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











