Hailey Bieber: "Azt szeretném, hogy mindenki kedveljen"
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A modell elárulta, sokat kell dolgoznia a saját magának felállított elvárásain.
hirdetésHailey Bieber őszintén beszélt arról YouTube csatornáján, milyen hatások érték a közösségi média használata során. A modell Jessica Clemons pszichológussal készített videót, melyben elárulta, megijesztette a hirtelen jött médiafigyelem, amikor Justin Bieber barátnője majd felesége lett. Főleg az aggasztotta, hogy folyamatosan összehasonlították megjelenését más hírességekkel.
Amikor ennyi ember "vadászik" rád ugyanazokkal a dolgokkal kapcsolatban, akkor ez elkezdi befolyásolni a gondolkodásodat is. Megkérdőjelezel mindent, és azt hiszed ' van valami, amit mindenki lát, csak én nem?'
- mondta. Hailey hozzátette, a Twitterrel különösen meggyűlt a baja:
Már nincs is Twitterem, mert egyszer sem volt úgy, hogy ne éreztem volna azt, nagyon mérgező környezet. Már az app megnyitásának gondolata is olyan idegességet okoz, hogy hányingert érzek.
- azóta megpróbál egészségesebb viszonyt fenntartani a közösségi médiával, de mint ahogy mondta, sokat küzd vele:
Azt szeretném, hogy mindenki kedveljen, ezen dolgoznom kell még. Azt hiszem, ha egy dolgot leszűrtem ebből az egészből az az, hogy ne érezzem úgy, bárkinek is tartozom bármiféle magyarázattal. (...)
A modellnek Justin Bieber sokat segített ebben:
Nagyon sokat segített, ezt el kell ismernem. Sokkal régebb óta csinálja ezt az egészet, sokkal komolyabb szinten. Az élet jobb így.
- mondta Hailey.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.











