Vilmos hercegnek még mindig fáj öccse hiánya
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Meghan és Harry függetlenedése óta még mindig fáj Vilmos hercegnek, hogy öccse nincs mellette.
hirdetésVilmos herceg és Harry herceg viszonya sokak szerint elérte a mélypontot, amióta utóbbi interjút adott feleségével. Egy palotai dolgozó szerint azonban annak ellenére, hogy Harryék úgy érzik, nem volt produktív köztük az azóta kezdeményezett béketárgyalás - Vilmos még mindig hiányolja öccsét.
Amikor [Vilmos] túltette magát azon, ami történt, ott maradt öccse hiányával. Mindent megosztottak az életükben, a hivatalukat, az alapítványukat, legtöbbször együtt meetingeltek, és az utak során sok szórakozásban volt részük. Ez örökké hiányozni fog neki.
- jelentette ki az illető a brit Sunday Timesnak. Azt is hozzátette, Vilmos így azt érzi, megváltozott a jövője, hiszen öccse nélkül sokkal nagyobb nyomás nehezedik rá, és trónörökösként szerette volna maga mellett tudni testvérét.
Nagyon elszomorítják a történtek, de mindent megtenne azért, hogy a Harryvel való kapcsolata begyógyuljon.
Harry herceg egyébként az Oprah Winfrey-nek adott interjúban többek között testvérét is szóba hozta:
Nagyon szeretem Vilmost, ő a bátyám. Együtt keresztülmentünk a poklon, de más utakon járunk.
A nyáron talán lesz lehetősége a két testvérnek a békülésre: júniusban nagyapjuk 100 éves lesz, és júliusban avatják fel Lady Diana szobrát a Kensington-palotában.
via New York Post
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













