Cara Delevingne: "Fogalmam sem volt róla, hogy egykor homofób voltam"
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magával is küzdött a modell, amikor felfedezte szexuális irányultságát.
hirdetésNem volt egyszerű az önmaga elfogadásához vezető út Cara Delevingne számára. A modell Gwyneth Paltrow podcastjében elárulta, először magával kellett megküzdenie, amikor felfedezte szexuális identitását.
Delevingne elmesélte, tradicionális háztartásban nőtt fel, ezért sokáig azt se tudta, milyen az, ha valaki meleg.
Nem ismertem senkit, aki meleg volt, nem tudtam, hogy ilyen létezik, és szerintem fogalmam sem volt róla, hogy akkoriban homofób voltam.
Cara elmondása szerint az ötlet, hogy azonos nemű partnere legyen, fiatalon undort váltott ki belőle:
Azt mondtam, te jó ég, ez undorító, sosem csinálnék ilyet.
A modell ebből következően nagyon sokáig küzdött a gondolattal, amikor felfedezte magában, hogy nem csak az ellenkező nemhez vonzódik:
Azt gondolom, hogy a mély depresszióm és az öngyilkos gondolataim azért történtek, mert nagyon szégyelltem magam, hogy ilyen vagyok. De végül ez lett az a részem, amit elfogadtam és annyira szeretek magamban.
Delevingne korábban pánszexuálisnak vallotta magát, de hozzátette, időről-időre elbizonytalanodik, és úgy érzi, egyszerűbb lenne az élete, ha "szimplán heteró lenne".
Ennek ellenére a modell kijelentette, sokkal jobban érzi magát így, hogy nem helyezte magát szigorúan egy kategóriába.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











