Készül a Zac Efronnal a Föld körül második évada!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész ismét forgatja a környezetvédelmi témákról és fenntartható életmódról szóló dokusorozatát.
hirdetésJó hír jön azoknak, akik kedvelték Zac Efron tavaly nyáron megjelent utazós dokumentumsorozatát, a "Zac Efronnal a Föld körül-t" (Down to Earth with Zac Efron): a színész ugyanis már forgatja a sorozat második évadát, méghozzá Ausztráliában.
Ahogy az első évadban, úgy most is Daren Olien wellness-szakértő lesz Efron utazótársa, amint egészségesebb, fenntartható életmódok után kutatnak kalandjaik során. Habár túl sok részletet nem árultak el arról, mi lesz látható a következő epizódokban, a Deadline információi szerint 2022-ben várható a dokusorozat a Netflixen.
A tavalyi részekben Efron többek között Franciaországba, Izlandra, Angliába, Costa Ricára és Olaszországba is ellátogatott, ahol a helyiekkel is beszélgetett a fent említett témákról. A döntés, hogy Ausztráliában legyen a folytatás, nem igazán meglepő a színésztől: a koronavírus-járvány kapcsán ugyan csak egy időre tervezett a kontinensre költözni, de annyira megszerette a légkört, hogy már nem is akar visszamenni Los Angelesbe.
Egy kis részletet azért Zac is megosztott rajongóival, kiposztolt két fotót az új évad forgatásáról:
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.











