Hilaria Baldwin először beszélt hatodik gyermekéről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alec Baldwin és felesége öt hónappal azután köszöntötték a babát, hogy Hilaria megszülte ötödik gyereküket.
hirdetésNagy meglepetést okozott követőinek a Baldwin házaspár, amikor kiposztolták, megérkezett hatodik gyermekük is. A színész felesége öt hónappal a hatodik gyermek születése előtt hozta világra ötödik babájukat, így aztán sokan nem értették, hogyan is jött ki logikailag az új jövevény érkezése.
Hilaria most végre elárulta, Lucíának hívják a hatodik gyerkőcöt, és egy ismerősük szerint béranya segítségével jött világra. A jógaoktató elmondása szerint legutóbbi vetélése után annyira szerettek volna gyerekei egy kishúgot, hogy végül Alec-kel a béranya mellett döntöttek:
Amikor megtudtam, hogy meghalt a babánk, megmondta a gyerekeinknek, hogy a húguk jönni fog, csak nem most. Semmi sem helyettesítheti őt, de két csodálatos lélek érkezett az életünkbe, és odáig vagyunk, hogy megismerhettük őket.
Majd így folytatta:
A gyerekink nagyon bátrak voltak még abban a szomorú gyászidőszakban is - bátrabbak, mint mi... És kitartóan reménykedtek. (...) Megtanultam, hogy a gyerkőceink gyakran bölcsebbek mint mi, és a bölcsességük vezetett minket.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Selena Gomez azonban visszatér.











