Júniusban újra találkozhat a királyi családdal Harry herceg és Meghan Markle
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ez lenne az első alkalom, hogy kiválásuk után újra találkozik az egész család.
hirdetésHarry herceg és Meghan Markle nagy port kavaró függetlenedése és költözése óta még nem tértek vissza a királyi család otthonába. Természetesen a koronavírus kapcsán erre csak elvétve lett volna lehetőség, de mint ahogy azt korábban megírtuk, érzelmi okai is lehettek a távolságtartásnak, hiszen Harry herceg és bátyja nem igazán váltak el barátságos viszonyban.
Ám most úgy tűnik, lassan-lassan gyógyulnak a régi sebek, és a két testvér nyitni kezdett egymás felé - emellett a királyi család is várja Harryéket II. Erzsébet ünnepi, születésnapi felvonulására, amely júniusban lesz.
A ceremóniát idén Londonban szeretnék tartani, dacára annak, hogy tavaly a királynő családja nélkül, a Windsori kastélyban rendezte meg az ünnepélyt a koronavírus miatt. A hivatalos nyilatkozat szerint persze arra az esetre is felkészültek, ha a járvány miatt szigorítani kell a biztonsági szabályokon.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













