Sorozatkedvencek a Viasat 3 műsorán
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Viasat 3 új sorozatokkal színesíti műsorkínálatát. Az ötödik évaddal folytatódik a Las Vegas, a kezdetektől nézhetjük a Tuti gimit és A dadust, valamint egy vadonatúj széria is elindul Született detektívek címmel.
hirdetés
A Viasat 3-on november 17-én az első résztől kezdik el vetíteni az 1993-ban indult A dadus című vígjátéksorozatot. A humoros történet 18 óra 55 perckor lesz látható a csatornán, ráadásul dupla epizódokkal.

A Tuti gimi egy nappal később, azaz november 18-án startol a Viasat 3-on. A Tree Hill nevű kisváros lakóiról szóló sorozat az első résztől lesz látható 10 órától. Aki pedig lemaradna az egyes részekről, az az ismétlést is megnézheti másnap reggel 7 órakor.

Utolsó, ötödik szezonjával tér vissza a Las Vegas című krimisorozat. A produkció legújabb részeiben a Magnummal világhírűvé vált Tom Selleck is feltűnik. Az évad premierepizódja november 27-én 22 órakor lesz.

A Született detektívek című széria eddig még nem volt látható nálunk. A fiatal és csinos nyomozóhölgyekről szóló alkotás november 24-én indul 21 óra 30 perckor.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











