Vége! Olivia Wilde és Jason Sudeikis szakított
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két híresség közel tízéves kapcsolatuknak mondott búcsút az idei év elején.
hirdetés2020 újabb sztárpár kapcsolatának vetett véget: ezúttal Jason Sudeikis és Olivia Wild szerelméről derült ki, hogy nem bírta az idők próbáját.
A színész-rendezőnő és a Saturday Night Live-ból ismert Sudeikis egy bennfentes szerint az idei év elején döntött úgy, hogy nem folytatják tovább együtt.
A szakítás év elején történt. Nagyon békésen zajlott, és ma már egy nagyszerű közös gyereknevelési rutin alakult ki köztük. A gyerekek az elsők, a kapcsolat középpontjai.
- nyilatkozta egy a párhoz közeli forrás.
A 45 éves Jason és a 36 éves Olivia 2011-ben kezdett randizni, majd 2012-ben jegyesek lettek. Két gyermekük született, a hatéves Otis Alexander és a négyéves Daisy Josephine.
2017-ben Sudeikis úgy nyilatkozott, egy SNL-es zárópartin találkozott Oliviával, és már aznap este elég közeli kapcsolatba kerültek. Aztán fél éven keresztül folyamatosan egymásba botlottak, így azt érezték, "többet tartogat számukra az univerzum" és az alkalmi kalandból romantikus kapcsolat lett.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.













