Lori Loughlin megkezdte 2 hónapos börtönbüntetését
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Még mindig Bír-Lak 56 éves sztárja a 2020-as év hátralévő részét rácsok mögött tölti majd.
hirdetésLori Loughlint augusztus 21-én két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, miután bűnösnek vallotta magát az országos főiskolai felvételi csalással kapcsolatos botrányban való szerepe miatt. A színésznő tegnap, október 30-án azzal a szándékkal jelent meg az egyik észak-kaliforniai szövetségi börtönben, hogy megkezdje büntetése letöltését. (Érdekesség, hogy ez sokkal korábbi időpont, mint várták, hivatalosan november 19-én kellett volna csak jelentkeznie.)
Ez egyébként ugyanaz a börtön, ahol a fent említett ügyben ugyancsak bűnösnek talált Felicity Huffman is raboskodott. A koronavírus-járvány miatt a fogvatartottak látogatókat nem fogadhatnak, így az ünnepek közeledtével igen kemény időszak elé néz Lori, aki szabadulása után 150 ezer dolláros (~ 46 millió forint) bírságot lesz kénytelen kifizetni, emellett 100 órányi közmunkát kell végeznie.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











