90 éves korában elhunyt Sean Connery
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszabb betegeskedés után hunyt el a legendás színész – halálhíréről a fia értesítette a nyilvánosságot.
hirdetésFia, Jason szerint Sean Connery már nem igazán volt jól egy ideje, az éjjel pedig álmában érte a halál, miközben a Bahamákon tartózkodott. Szerettei mindvégig mellette voltak.
Mind azon vagyunk, hogy feldolgozzuk az imént történteket, még ha édesapám nem is volt jól már egy ideje. Szomorú nap a mai mindazok számára, akik ismerték és szerették őt, és nagy veszteség az ő eltávozása szerte a világon mindazoknak, akik élvezték a színészként nyújtott alakítását
– nyilatkozta Jason.
A színész az 1950-es évek közepén kezdte meg pályafutását, ám az igazi áttörtést az 1962-ben bemutatott Dr. No című film hozta meg a számára, melyben először alakította James Bondot. Ezt további hat Bond-film követte, és a mai napig előszeretetettel utalnak rá úgy, mint a franchise legjobban kedvelt színészére.
Karrierje során egyébként számtalan filmben és sorozatban feltűnt, emellett szinkronizálással is foglalkozott – többek között játszott a Gyilkosság az Orient Expresszen; a Hegylakó; az Aki legyőzte Al Caponét; az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag; a Robin Hood, a tolvajok fejedelme és a Szeress, ha tudsz! elenevzésű alkotásokban.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











