Így készíts cuki, tökös halloweeni muffint
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei halloween rendhagyó: arra biztatunk mindenkit, főleg a fővárosban, hogy idén maradjanak otthon és inkább próbálják ki a cuki muffin receptünket.
hirdetésA halloween a fiatalok körében Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így elképzelhető, hogy egy generációval feljebb már itt is hagyománya lesz az emberek körében.
Azok, akik eddig eljártak bulizni, most inkább otthon maradnak a koronavírusra való tekintettel, így egy muffin recepttel szeretnénk kedveskedni, amelyet összeüthetnek egy jó horrorfilm előtt.
Ezt már olvastad? A legjobb halloweeni filmek ezen a linken!
Ez a halloweeni muffin könnyen elkészíthető, és mindössze 14 percet vesz igénybe, majd újabb 14 percet a sütőben. Ráadásul Jamie Oliver publikálta!
Hozzávalók:
- 225g liszt
- Két csipet élesztő
- 2 teáskanál fahéj, szerecsendió, gyömbér és szegfűszeg keveréke
- Negyed teáskanál só
- Vanília cukrot
- Hat teáskanál puha vaj
- 1 pohár barnacukor
- 2 nagy tojás
- 425g előre párolt, tök püré
Elkészítés:
- Melegítsed elő a sütőt kb. 180 fokon, légkeverésen, és béleld ki a muffin formádat papírral (tipp: ha kicsi muffin formád van, akkor cuki, mini muffinokat készíthetsz!)
- Egy nagy tálban kevered össze az összes száraz összetevőt, és tedd félre
- Egy másik tálban kézi mixerrel keverd habosra a vajat és a cukrot
- Verd a tojást egyesével ebbe a masszába, és keverd bele, mielőtt belerakod a tök pürét és ízlés szerint vanília cukrot
- Keverd össze a száraz összevalókat a masszával, és keverd addig, ameddig csomómentes, homogén pürét kapsz
- Ezt tedd bele a kis formába, és süsd körülbelül 14 percig, ameddig aranybarna nem lesz (tipp: szúrópróba, hogy ragad-e a belseje!)
Tipp: Mascarponét használhatsz a díszítéshez, ha cupcake-t szeretnél!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











