Szerelemre és gyerekekre vágyik Sam Smith
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 28 éves énekes jelenleg szingli, de arról álmodik, hogy társra lel és családot alapít.
hirdetés
Gyerekeket szeretnék. Velük akarok lenni, látni akarom, ahogy felnőnek és mellettük akarok állni minden egyes nap. Anyuci akarok lenni. [...] Remélhetőleg, találok magam mellé egy társat, de valahogy nem lehet pasira bukkanni Londonban. Keresgéltem már mindenhol. Őszintén szólva ott voltam a
frontvonalbanaz elmúlt három évben, ami eléggé kimerített
– nyilatkozta a közelmúltban magánélete kapcsán Sam Smith, akinek a megállapodás és gyerekvállalás mellett természetesen a karrierjével kapcsolatosan is vannak tervei.
Ambíciózus vagyok, továbbra is szeretnék emberek előtt énekelni és végezni a munkámat, ami csodálatos érzéssel tölt el.
Szeretném, ha harmincéves koromra lennének gyerekeim. Visszavonulnék pár évre a turnézástól és belevetném magam a családi életbe. Két gyereket szeretnék, de azt hiszem először találnom kellene magamnak egy féjet, noha egyedül is vállalhatnék gyereket
– magyarázta egy korábbi interjúban.
Talán klisének hangzik, de szabadnak érzem magam. Nem félek a kudarctól, nem tartok a saját tökéletlenségemtől... Nem igazán érzek félelmet jelen pillanatban, mert úgy érzem, még ha valamit rosszul is csinálok, az is teljesen rendben van, mert itt vagyok én magamnak. Támogatom önmagamat, és ez egy nagyszerű érzés.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.











