Csúnya szakítás: Phil Collins kilakoltatná exnejét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy ideig úgy tűnt, újra fellángol köztük a szerelem, de ezek szerint nagyon nem bírják egymást.
hirdetésMeglehetősen bonyolult volt a kapcsolat Phil Collins és exfelesége, Orianne Cevey között: a zenész 2008-ban vált el a nőtől, aki akkor több, mint 46 millió dollárt tett zsebre a procedúra során - de meséjük itt nem ért véget.
2016-ban, miután véget ért Orianne újabb házassága egy bizonyos Charles Mejjatival, az exek ismét egymásra találtak. Collins és Cevey két közös gyermekük nagy boldogságára megint összejöttek, és bár hivatalosan nem kötötték össze életüket, úgy tűnt, nem bírnak egymás nélkül élni - és még házasságuk megújítása is szóba került.
Ez a paradicsomi állapot azonban nem tartott túl sokáig: Phil másodjára is a szakítás mellett döntött, bizonyos források szerint ennek az lehetett az oka, hogy Orianne augusztusban összeházasodott egy férfival, Collinsnak azonban akkor csak annyit mondott, üzleti útra megy Las Vegasba.
A zenész valószínűleg megelégelte a huzavonát, és felszólította volt szerelmét, költözzön ki közös házukból. Az asszony azonban erre egyáltalán nem hajlandó, sőt, azzal fenyegetőzik, hogy újratárgyalja válási feltételeiket.
Collins végső megoldásként a bírósághoz fordult, és hivatalos szervek által szeretné eltávolíttatni otthonából exnejét.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











