Demi Lovato mellei megnőttek, mert végre azt eszik, amit akar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő túl lépett végre az evészavarán, és megkapta azokat a melleket, amire vágyott.
hirdetésDemi Lovato tényleg kivirágzott: visszajött az önbizalma és végre túl lépett evészavarán is!
Az elmúlt hat év olyan volt, mintha valaki más életét élném, mert folyamatosan küzdöttem az evészavarral
– mesélte el Ellennek az év elején, majd így folytatta.
Ha egy hotel szobában voltam, a csapatom elvette a telefont, hogy ne érjem utól a recepciót ételért. Ha a szobában volt kirakva ajándék gyümölcs, elvették, mert tudod, az plusz cukor. Kiemelném, itt nem brownieról vagy sütiről beszélünk, hanem... gyümölcsről.
Mentálisan nehéz volt ez Lovatónak, így évekig viselte a következményét. Tegnap viszont boldogan jelentkezett Instagram és Facebook-oldalán.
Fun fact: sose volt cicim addig, ameddig nem kezdtem el azt enni, amit én akartam! Egész életemben kicsi cicim volt, és most pedig, hogy feladtam az étkezi zavarokkal, visszatértek! (...) Kinek van hasonló sztorija? Szívesen meghallgatnám!
– írta izgatottan az énekesnő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











