Exférjének édesapja pereli Kelly Clarksont
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Durvul a válás, az énekesnőt milliós összeggel pereli volt férjének apja.
hirdetésKelly Clarksonra rájár a rúd: az énekesnő többször is beszélt róla, nem gondolta volna, hogy idén válni fog. Az események igencsak megviselték az énekesnőt, akinek elmondása szerint a karantén alatt nehéz volt egyszerre anyaként és dolgozó nőként is helytállnia - mindeközben pedig megkezdődött a válási procedúra.
Hogy még egy kicsit bonyolódjon a helyzet, Clarksont volt apósa, Narvel Blackstock is beperelte, aki azt a menedzsmenttel foglalkozó, Starstruck nevű céget vezeti, amely az utóbbi 13 évben Kellyt képviselte.
Narvel 1,4 millió dollárnyi kifizetetlen tartozás okán nyújtotta be keresetét a Los Angeles-i bíróságra, az összeget azonfelül követeli, hogy Clarkson eddig már visszafizetett neki 1,9 millió dollárt.
A Starstruck 2007-ben kötött szerződést Clarksonnal, mely szerint keresetének 15%-át a cégnek fizeti.
A hivatalos dokumentumok alapján Kelly volt apósának az a problémája, hogy az énekesnő idén nem fizette ki neki a The Kelly Clarkson Show és a The Voice után kapott fizetésének rá eső részét.
Körülbelül 13 év alatt a Starstruck Clarksont szupersztárrá fejlesztette. Elengedhetetlen szerepe volt abban, hogy Clarkson sikereket ért el számos albummal és Grammy-díjjal illetve jelöléssel. Ezenkívül olyan népszerű tévéműsorokban szerepelt, mint a The Voice vagy a saját talk show-ja. A Starstruck kemény munkája és elköteleződése ellenére Clarkson úgy döntött, nem fogja fizetni azt az összeget, amellyel a szerződés szerint tartozik.
- olvasható Blackstock panasza a hivatalos iratokban.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











