Machine Gun Kelly első látásra beleszeretett Megan Foxba
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A zenész és a színésznő egy forgatáson találkozott, azonnal egymásba szerettek.
hirdetésMachine Gun Kelly és Megan Fox csak nemrég kezdte vállalni kapcsolatát, pedig ahogy a zenész Howard Stern műsorában most elmondta, azonnal egymásba szerettek.
A két híresség a Midnight in the Switchgrass című film forgatásán találkozott, és a férfi elmondása szerint nagyon hirtelen jöttek számára az érzelmek:
Nem tudtam, hogy mi a szerelem, amíg egymásra nem néztünk. Ekkor voltam úgy, hogy "húha".
Majd így folytatta:
Miután elkészült az albumom nagyrésze, először életemben szerelembe estem. Ez volt az első olyan, hogy megnyíltam az érzés felé. Egyáltalán nem hittem, hogy az ilyesmi létezhet.
A zenész hozzátette, a paparazzik onnatól kezdve folyamatosan a háza előtt fotóztak, ehhez a típusú médiafigyelemhez pedig egyáltalán nem volt hozzászokva. (Fox és férje, Brian Austin Green ekkor döntöttek úgy, hogy elárulják, már nem élnek együtt - ezért még nagyobb figyelem övezte bimbózó kapcsolatukat.).
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













