Szeleczki Dávid esett ki a Megasztárból
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az e heti Megasztárból most Szeleczki Dávid távozott. Így már csak hét ember maradt versenyben, akik esélyesek arra, hogy megnyerje a Megasztár 5. szériáját.
hirdetés
Az e heti, vagyis szombaton lezajlott Megasztárban filmslágereket énekeltek a tehetségkutató versenyzői.
Előszőr Lakatos Yvette kezdett, a legutolsó dalt pedig Szeleczki Dávid adta elő. Dávid nehéz helyzetben volt, és félt is, hogy hogyan fog teljesíteni, hiszen nagyon megbetegedett a héten. A mostani show-ban a saját produkciójukon kívül énekeltek közösen a fiúk és a lányok is, persze szintén filmslágerek hangoztak el.
Ahogy lezárták a szavazást, kiderült, hogy Lakatos Yvette, Kökény Attila és Szeleczki Dávid kapta a legkevesebb szavazatot. A nézők újra elkezdhettek szavazni a három énekesre, hogy melyikük legyen az, aki biztosan tovább mehet. Ez a személy Kökény Attila volt.
Végül a zsűri döntése alapján Yvette követhethette Attilát és a többieket. Dávid eleinte nevetgélt, mikor kiesett, de amikor elénekelték neki a búcsúzódalt, már ő is könnyeket ejtett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.













