Hamilton és Button kihagyja az első tesztet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vasárnap lesz a 2010-es szezonzáró futam Abu-Dzabiban. A vb-címre még mindig 4 pilóta esélyes: Alonso, Webber, Vettel, illetve Hamilton.
hirdetés
A hétvégi versenyen végre az is eldől, hogy ki lesz a világbajnok, így minden bizonnyal érdekes futam elé nézünk. A szezonzáró Abu-Dzabi nagydíj után a csapatok maradnak a Yas Marina Circuiten, mivel jövő héten lesz az első Pirelli-teszt a 2011-es szezon előtt.
Kedden és szerdán a fiatal tehetségek vezethetnek, pénteken és szombaton pedig a csapatok kipróbálhatják a 2011-től a Bridgestone-t váltó Pirelli gumiabroncsait. A teszten a McLaren két pilótája nem fog résztvenni, helyettük Gary Paffett és Oliver Turvey ismerkedhet meg az olasz gumikkal.
Jenson Button elárulta, szívesen teszteltek volna, de csapatuk szerint nem ez a megfelelő pillanat erre, mivel szakembereik szerint a gumik még rengeteget fognak változni a teszt után, így nem sok értelmét látják annak, hogy a versenyzők próbálják ki az első verziókat.
A többi csapat jelenlegi versenyzőit fogja használni a teszten.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













