A szexualitásról forgat dokumentumfilmet Cara Delevingne
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Delevingne modellkedéssel és színészettel is foglalkozik, most új vizekre evez.
hirdetésÚj projektben vesz részt Cara Delevingne, ezúttal dokumentumfilmet forgat. A modell-színésznő a BBC és a Hulu közreműködésével készít egy hatrészes filmsorozatot, amelyben a szexualitásról és a genderről lesz szó.
A produkcióban Cara 'az emberi szexualitás nagy kérdéseire keres választ, megvizsgálva kapcsolatokat, a szexuális vonzerőt és a pornográfia népszerűségét'.
Delevingne maga is részt fog venni kísérletekben néhány világvezető kutatóintézet által, és olyan közösségeket is meglátogat, amelyek a gendert és a szexualitást máshogy tapasztalják meg.
Ugyan a Planet Sex című filmet nyáron forgatták volna, a koronavírus miatt eddig csúsztatták a munkát.
A híresség eddig még nem nyilatkozott a dokumentumfilmről, de arról már többször is beszélt, hogy ő maga is máshogy áll a szexualitás kérdéséhez - pánszexuálisnak vallotta magát (egy emberhez fűződő vonzalma független annak nemétől illetve szexuális hovatartozásától).
via Elle
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











