23 évesen öngyilkos lett a Netflix sztárja, Daisy Coleman
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A lány édesanyja, Melinda hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint Daisy elhunyt.
hirdetés
Ő volt a legjobb barátom és csodálatos lányom volt. Nem tudok nélküle élni. Azt kívánom, bár átvehettem volna a fájdalmát!
– nyilatkozta a megtört édesanya a TMZ-nek.
Daisy Coleman testét augusztus 4-én találták meg, Melinda pedig rögtön értesítette a rendőrséget, ám a remény, hogy lánya megmenthető, szertefoszlott.
Daisyt a legtöbben az Audrie & Daisy című dokumentumfilmből ismerhetik, ami 2016-ban, a Sundance Filmfesztiválon került bemutatásra először, majd a Netflix hozta el a szélesebb közönségnek. A filmben három amerikai lányt ismerhetünk meg – köztük Daisyt –, akik nemi erőszak áldozatai lettek. Daisyt elmondása szerint 14 éves korában, egy házibuliban erősztakolták meg, miután leitatták. A bűncselekmény miatt soha senkit nem ítéltek el.
Soha nem épült fel abból, amit azok a fiúk műveltek vele. Ez egész egyszerűen nem igazságos. Most pedig az én kicsikém nincs többé
– mondta Melinda.
Az öngyilkosság nem megoldás a problémákra! Ha úgy érzed, segítségre szorulsz vagy nem találsz kiutat egy helyzetből, kérj segítséget a krízishelyzetben lévők részére fenntartott, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámon!
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











