Ashton Kutcher kiállt Ellen DeGeneres mellett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész a Twitteren közzétett bejegyzésének keretein belül megvédte a műsorvezetőnőt.
hirdetésAz utóbbi hetekben igen sok és igencsak előnytelen pletyka kelt szárnyra Ellen DeGeneresszel kapcsolatban, akit ezidáig Amerika egyik legnépszerűbb műsorvezetőjeként ismert a világ. Többen is arról számoltak be, hogy Ellen messze nem olyan aranyos és jópofa a való életben, mint amilyennek a televíziók képernyőin keresztül mutatja magát, hovatovább sokan azt tapasztalták, a nem közismert emberekkel egyenesen leereszkedő és nem megfelelően bánik még a munkatársaival sem.
Ashton Kutcher is megszólalt a téma kapcsán nemrégiben, és egy bejegyzés keretein belül tudatta a rajongóival, hogy neki csupa pozitív tapasztalata van DeGeneresszel.
Nem beszéltem Ellennel, kizárólag a saját tapasztalatomat szeretném veletek megosztani. Ő és a mögötte álló csapat is tisztelettel és kedvességgel kezelt engem és az én csapatomat. Sosem panaszkodott egyetlen hírességre sem, amit én mindig is felfrissítő őszinteségnek tekintettem a részéről. Amikor a dolgok nem jól alakulnak, kezébe veszi azokat és helyrehozza
– írta Kutcher, majd néhány rajongója által írt hozzászólásra is válaszolt.
Voltak, akik azzal védekeztek, Ellen talán azért volt olyan kedves vele, mert ő maga is ismert ember, ám Ashton rámutatott, ez a kedvesség nemcsak neki, hanem a vele együtt dolgozóknak is szólt, olyanoknak is, akikről a műsorvezető nem tudhatta, hogy az ő köréhez tartoznak.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













