Kelly Clarkson: "Érzelmi hullámvasút volt az előző időszak"
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő interjúban mesélt arról, hogy élte meg az elmúlt pár hónapot.
hirdetésKelly Clarkson a Glamour UK kérdéseire válaszolgatott egy interjúban - amely feltehetőleg még a válás bejelentése előtt készült. Ennek ellenére már ezen a felvételen is volt egy-két árulkodó mondat, amely azt sugallta, cseppet sem volt könnyű az elmúlt pár hónap Clarkson számára.
Az énekesnő kijelentette, leginkább az érzelmi hullámvasút volt jellemző a korábbi időszakra. Elmondása szerint azzal is nehezen birkózott meg, hogy egyszerre lássa el tökéletesen anyai feladatait és a munkáját, mindezt pedig otthonról.
Majd többek között az önelfogadásra is kitért:
Mindig lesznek dolgok, amik el fognak keseríteni, de ugyanakkor rá kell jönnöd, hogy ezek a dolgok tettek azzá, aki vagy. Én egy elég erős személyiség vagyok, nagyon magabiztos, de rá voltam kényszerítve, hogy ezt megtaláljam magamban, már elég fiatalon.
Egy bennfentes szerint az utóbbi hírek hatására Kelly leginkább Los Angeles-i otthonában tartózkodik gyermekeivel, és próbálja elkerülni a nyilvánosságot.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











