Harry herceg levélben írta le, aggódik gyermeke jövőjéért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A klímaváltozásról, környezetvédelemről és a koronavírusról is beszélt.
hirdetésHarry herceg az African Parks elnökeként írt nyílt levelet, amelyben több komoly, a világot érintő változásról is szó esett. Harry az írás elején leszögezte, már gyerekként is elvarázsolta Afrika, és tudta, hogy vissza fog térni. Majd a környezetvédelemről és a koronavírusról is beszélt:
Jelenleg is egy kihalási válság közepén tartunk, emellett jött egy világjárvány, amely a zsigerünkig megrázott bennünket és megfagyasztotta a világot. A kihalási válsággal kapcsolatban a tudomány világos: talán egy évtizedünk ha van, mielőtt megpecsételődik a sorsunk. A vírushoz köthetően sok dolog ismeretlen még, de néhány bizonyíték azt mutatja, az eredete abból fakadhatott, hogy kizsákmányoljuk a természetet. Csak most derül fény arra, milyen súlyosak ezek a kihívások, de nem ijedhetünk meg tőlük.
Majd a kis Archie jövőjéről is szó esett:
Amióta apa lettem, még jobban érzem a felelősségét annak, hogy biztosíthassuk gyermekeinknek azt a jövőt, amelyet megérdemelnek. Egy jövőt, amelyet nem loptak el tőlük, hanem amely tele van lehetőségekkel. Azt szeretném, hogy el tudjuk mondani nekik, igen, láttuk, mi jön, és egy csapat különleges, elkötelezett ember tenni akarásával és segítségével megtettük, ami szükséges és visszaállítottuk ezeket a létfontosságú ökoszisztémákat.
- írta.
via Elle
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











