5 éve váltott nemet Caitlyn Jenner, ma is így döntene
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hatvanöt évesen határozott úgy, hogy nőként folytatja további életét a Kardashian-realityből is ismert híresség.
hirdetésÖt éve, hogy az addig Bruce Jennerként ismert olimpikon és a Kardashian-realityben látható Jenner lányok apja úgy döntött, nemet vált.
Caitlyn Jennerként debütált a Vanity Fair címlapján, és mint ahogy a People magazinnak most elmesélte, nem bánta meg a döntést egyáltalán.
Jenner ennek ellenére kijelentette, sokat változott az öt év során:
Azt hiszem akkor rózsaszín szemüveget viseltem. Úgy gondoltam, meg tudom változtatni a világot, de ma már tudom, hogy egyszerre csak egy embert próbálhatok megváltoztatni.
- nyilatkozta.
Caitlyn átalakulásával sok visszás helyzet előállt: 2017-ben írt memoárjában több ponton is kritizálta harmadik exfeleségét, Kris Jennert, aki a Kardashian realityben zokogva reagált Caitlyn állításaira és emiatt a család többi tagjával is összerúgta akkor a port. Emellett az LMBTQ közösség megkérdőjelezte a híresség lojalitását konzervatív, republikánus nézetei miatt.
Jenner véleménye mostanra ezzel kapcsolatban is változott, és biztosította közösségét afelől, hogy szeretne minél többet tanulni és okulni a hibáiból, mert mindenkinek jár az egyenlőség.
Az interjú szerint az utóbbi három évben a transznemű fiatalokra fordította figyelmét, több transgender diák ösztöndíjjal került egyetemre a jóvoltából.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











