Selena Gomez az idén érettségizőknek üzent
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő nem feledkezett meg azokról a fiatalokról, akik kénytelenek e jelenlegi nehéz helyzetben számot adni tudásukról.
hirdetés
Talán még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben a végzős évfolyam, már ami az érettségit illeti, hiszen ők nem tudtak bejárni az iskolába, hogy tanáraik felkészítsék őket az előttük álló tudáspróbára. (Arról már nem is beszélve, hogy az ő esetükben elmarad vagy legalábbis halasztásra kerül a szerenád, a bankett, a ballagás...) Erről Selena Gomez sem feledkezett meg és üzent a most érettségizőknek egy livestream keretein belül.
Amikor az emberek azt kérdezik tőlem, mit üzennék a fiatalkori önmagamnak, mindig azt felelem,
Menj tovább és csináld!. Ti mind nagyon keményen dolgoztatok azért, hogy idáig eljussatok, és tudom, nem pont így képzeltétek el az érettségit
– kezdte Gomez, majd így folytatta:
Teljesen rendben van, ha még nem tudjátok, mihez is kezdjetek az életetekkel. Ez egy utazás, melynek célja, hogy megtaláljátok az irányt, azt a tevékenységet, mely iránt szenvedélyt éreztek, szóval ne aggódjatok a hibák, a kudarcok miatt, mindannyiunkkal megtörténnek. Ahogy a csodálatos Oprah mondaná,
Nem azzá válsz, akivé nem akarsz, hanem azzá, akiben hiszel!. Azt gondolom, ez nagyon is releváns. Ha nem hiszel önmagadban, ne várd, hogy mások higgyenek benned!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











