Várhatóan júliusban folytatódik a Mátrix 4 forgatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még a járvány miatti lezárások előtt megkezdődött a film forgatása, de ha minden jól megy, már nem kell sokáig várnia a stábnak arra, hogy folytassák a munkát.
hirdetésA jelenlegi krízishelyzet a világ minden pontját, minden szektorban dolgozó embert érintett – így természetesen Hollywoodot és a sztárokat, velük együtt pedig azokat a produkciókat is, melyeken éppen dolgoztak a karantén bevezetése előtt. Nem kivétel ez alól a Mátrix 4 stábja sem, melynek tagjai februárban kezdték meg a forgatást San Fransiscóban, és a tervek szerint július elején ismét munkába állnak majd a háromhónapos kihagyást követően.
A Variety úgy tudja, hogy a filmet rendező Lana Wachowski egy további nyolchetes kényszerpihenőről szóló szerződést íratott alá a stábbal, ami július 6-án jár le, vagyis annak letelte előtt biztosan nem állnak még munkába. A filmben a főszereplő Neót alakító Keanu Reeves mellett olyan sztárok tűnnek majd fel, mint Carrie-Ann Moss, Neil Patrick Harris, Jonathan Groff és Yahya Abdul Mateen. Egyelőre nem áll rendelkezésre információ azt illetően, hogy a karanténban töltött időszak és az ebből adódó munkakiesés érinti-e – és ha igen, mennyire – a film 2021. május 21-ére tervezett premierjét.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











