Hűtlenséggel vádolták, Cole Sprouse nagyon kiakadt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Éles hangvételű üzenetben írta le, nem viseli el, ha barátait zaklatják miatta.
hirdetésCole Sprouse Instagram sztoriban írta le meglehetősen karcos hangvételű véleményét: a sztárt ugyanis nemrég azzal vádolták, hogy megcsalta barátnőjét, Lili Reinhartot a modell Kaia Gerberrel.
Elviselek egy csomó online pletykát és rágalmazást olyan emberektől, akik a rajongóimnak vallják magukat. Azoktól, akik feljogosítva érzik magukat, hogy beleszóljanak a magánéletembe. (...) De a barátaimat támadni alaptalan vádakkal, kiszivárogtatni a címemet és halálos fenyegetéseket küldözgetni már olyan tettek, amelyek az őrült fanatizmus jellemzői.
Majd így folytatta:
Amikor belekerültem egy nyilvános kapcsolatba, ez ott volt az előrelátható következmények között. És ugyan nem akartam közölni a magánéletem részleteit a nagyközönséggel, az, hogy nem tájékoztattam őket, lehetővé tette, hogy ráerőltessék a saját nézőpontjukat az én életemre és szokásaimra.
Sprouse és Reinhart 2017-ben kezdett járni, majd tavaly nyáron két hónapra szünetet tartottak. Ugyan az év elején szintén felröppent a hír, hogy nincsenek együtt, akkor az E! News forrásai úgy nyilatkoztak, a két színész még mindig egy párt alkot.
via E!News
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











