Teljesen felépült a koronavírusból a Trónok harca sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sorozatsztár egy hónappal ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy pozitív lett a tesztje.
hirdetésKristofer Hivju négy héttel azután, hogy először jelentkeztek nála a koronavírus tünetei, elmondhatja magáról, hogy teljesen felépült a kórból és egészséges. A színész és felesége együtt vészelték át az időszakot és azon szerencsések közé tartoznak, akiknél az enyhébb tünetegyüttes jelentkezett.
Mára felgyógyultunk és jó egészségnek örvendünk a feleségemmel, miután mindketten megfertőződtünk a koronavírussal. Hetekig karanténban voltunk és még azután is, hogy a tüneteink elmúltak. Végre biztonságban vagyunk és jól érezzük magunkat. Szerencsések vagyunk, amiért a Covid-19 enyhébb tünetei jelentkeztek nálunk. Szeretetünk és gondolataink azoknál járnak, akikre nagyobb csapást mért a vírus és persze azokra is gondolunk, akik elveszítették szeretteiket a koronavírus következtében. Szeretnénk köszönetet mondani a felénk tanúsított támogatásért, emellett emlékeztetnénk mindenkit arra, hogy legyetek éberek, tartsatok távolságot egymástól, mossátok gyakran a kezeiteket és ami a legfontosabb: vigyázzatok egymásra ebben a különös időszakban
– üzente a tévésztár az Instagramon.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











