Kis híján derékba tört Shailene Woodley karrierje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő a New York Timesnak adott interjújában vallott arról, mi miatt volt kénytelen lemondani bizonyos lehetőségekről.
hirdetésShailene Woodley mára fényes karriert épített magának, pályafutása során pedig olyan nagyszabású produkciókban volt alkalma szerepet vállalni, mint az Utódok, a Csillagainkban a hiba, A beavatott-filmek és a Hatalmas kis hazugságok. A 28 éves színésznő azonban most elárulta, kis híján fel kellett áldoznia a karrierjét az egészsége oltárán.
Mialatt A beavatott-filmeket forgattam, nagyon keményen dolgoztam, ráadásul mellette még meg is kellett küzdenem egy nagyon személyes, számomra ijesztő fizikai állapottal, aminek hatására kénytelen voltam nemet mondani egy csomó lehetőségre, mert az volt a legfontosabb, hogy jobban legyek
– nyilatkozta Shailene, azt azonban egyelőre nem szerette volna elárulni, mivel is küzdött, csak annyit mondott, hogy nagyon-nagyon beteg volt.
A saját gondolataimmal is küzdelmet folytattam.
Túl fogom élni, amin most keresztül megyek és leszek még valaha egészséges? Lesz-e alkalmam olyan projekteken dolgozni, melyek iránt szenvedélyt érzek?Olyan helyzetben voltam, hogy nem volt más választásom, mint hagyni elúszni a karrieremet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











