Shailene Woodley nem feltétlen híve a monogámiának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Beavatott-filmek sztárja bár igyekszik magánéletét óvni a nyilvánosságtól, most mégis bepillantást engedett abba.
hirdetésShailene Woodley a New York Times újságírójának nyílt meg szerelmi életével kapcsolatban, ami rajongói közül sokakat érdekel, főleg azért, mert ez számára személyes terep, melyről ritkán beszél. Most azonban bevallotta, nem feltétlen híve a monogámiának, de bármilyen kapcsolatról is legyen szó, véleménye szerint kell legyen valamiféle megállapodás a felek között – bármennyien is legyenek.
Olyan ember vagyok, akinek volt szerencséje belekóstolni abba, milyen is nyitott kapcsolatban lenni, illetve volt már mély elköteleződésen alapuló monogám kapcsolatom is életem során. Azt gondolom, abban a korban élünk, amikor nem kell szabályokhoz kötődni, kizárólag azokhoz kell magunkat tartsuk, melyeket mi ketten- hárman hozunk vagy ahányan épp egy csónakban evezünk az adott kapcsolatban
– fejtette ki véleményét a színésznő, majd hozzátette, szerinte minden kapcsolat alapja kellene legyen a másikkal szembeni őszinteség, bizalom és nyílt kommunikáció.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











