Tom Brady: "A feleségem nem volt elégedett a házasságunkkal"
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sportoló elárulta, az ő életük sem volt fenékig tejfel, változtatniuk kellett.
hirdetésTom Brady Howard Sternnek adott interjújában árulta el, hogy néhány éve bizony volt egy olyan időszak, amikor felesége, Gisele Bündchen nagyon nem volt elégedett azzal, ahogyan éltek.
Úgy érezte, nem veszem ki a részem a család életéből: egész idényben fociztam, ilyenkor ő vitte a háztartást. Aztán amikor véget ért a szezon, akkor én az egyéb más vállalkozásaimmal kezdtem foglalkozni. (...)
Brady hozzátette, Gisele szerette volna, ha a férfi egy kicsit többet foglalkozik velük,Tom azonban eleinte elég bosszúsan kezelte a helyzetet.
Ami az igazi fordulópontot jelentette, az az volt, hogy Bündchen írt Tomnak egy őszinte, hosszú levelet arról, miért szeretné, ha változtatnának addigi életükön, hiszen neki is vannak még álmai, amelyeket szeretne beteljesíteni.
Ekkor a focista rájött, segítenie kell a dolgokon, és amellett, hogy párterápiára kezdtek járni, Brady visszavett a munkájából is.
A brazil modell és a focista 2009-ben házasodott össze, két közös gyerekük van, a 10 éves Benjamin és a 7 éves Vivian Lake.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













