Ellen DeGeneres a koronavírussal viccelődött, kiakadt rá az internet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A műsorvezető otthonában tartotta show-ját, de egy megjegyzése nagyon rosszul sült el.
hirdetésEllen DeGeneres otthonából tartja műsorát, amelynek kapcsán a koronavírusról is beszélt. Ellen először megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját, illetve kijelentette, már csak a stábja érdekében is fontosnak tartja, hogy műsora ezekben a nehéz időkben is működjön.
Majd tett egy kijelentést a vírussal kapcsolatban, amely sokaknál kiverte a biztosítékot:
Egy dolog, amelyet megtanultam a karanténból, hogy pont olyan, mintha börtönben lennék. Leginkább azért, mert 10 napja ugyanazokat a ruhákat viselem, és körülöttem mindenki meleg.
DeGeneres viccesnek szánt megjegyzése a twitterezőknél nem igazán aratott nagy sikert, rengetegen kétségbe vonták a szavait, hiszen a műsorvezető egy több mint 20 millió dollárt érő kaliforniai villában él, amely a létező összes luxusberendezéssel el van látva.
Mások azt kifogásolták, hogy DeGeneres sorsa most közel sem hasonlít azokéhoz, akik munkájuk miatt kötelezően ki vannak téve a fertőzésveszélynek.
Sokak szerint pedig azért is volt durva az állítás, mert azok, akik most tényleg börtönben vannak, sokkal nagyobb eséllyel betegedhetnek meg, mint akik házi karanténba vonultak.
Ellen még nem reagált a helyzetre.
via Buzzfeed
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











