Nem lesz második évada Ian Somerhalder új vámpíros sorozatának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Netflix az első évad után úgy döntött, nem kéri be a következő epizódokat.
hirdetésHiába tette bele szívét-lelkét és promótálta tavaly ősszel V Wars nevű vámpíros sorozatát Ian Somerhalder, nem jelenik meg a második évada. A Netflix úgy döntött, hogy nem kéri be a következő epizódokat, bár a döntésről hosszabb nyilatkozatot nem csatolt a Seventeen magazin.
Ian legutoljára március közepén írt hosszú posztot arról, milyen büszke arra, hogy epidemiológust alakít sorozatában, és hogy mennyire tiszteli az egészségügyi dolgozók munkáját ezekben a nehéz időkben.
A V Wars tavaly decemberben jelent meg a Netflixen, Somerhalder pedig nem csak színészként, hanem producerként is tevékenykedett, illetve ő rendezte az egyik epizódot. Sőt, felesége, Nikki Reed alakította az egyik karaktert.
Bár a sorozat nem kapott lehetőséget a folytatásra, a The Hollywood Reporter információi szerint Ian új projektekről tárgyal a Netflix csatornájával.
via Seventeen
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!













