Második gyermekét várja Leighton Meester és Adam Brody
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy szemfüles lesifotós kapta lencsevégre a Gossip Girl sztárját hatalmas pocakjával.
hirdetésLeighton Meester az utóbbi időszakban kicsit elvonult a nyilvánosság elől, amire meg is volt az oka, hiszen minden bizonnyal békében, nyugalomban szerette volna eltölteni várandóssága hónapjait. A Daily Mail lesifotósa azonban elcsípte a színésznőt és férjét, Adam Brodyt egy sétájuk alkalmával, a róluk készült képeken pedig szembetűnő, milyen nagy Leighton pocakja.

Leighton és Adam még 2014-ben házasodtak össze, lányuk, Arlo 2015 augusztusában jött világra. A színésznő korábban sem titkolta, mennyire élvezi az anyaságot – szeptemberben például így nyilatkozott az Us Weeklynek a téma kapcsán:
Az emberek folyton azzal jöttek, amikor még nem volt gyerekem, hogy imádni fogom őket, én pedig rájuk hagytam. Aztán amikor gyereked születik, rájössz, hogy tényleg így van, nem is érdekel más, egyszerűen odavagy érte. Ami azt illeti, még önmagamat sem szeretem annyira, mint amennyire a gyerekemet... megközelítőleg sem. Nem is tudom. Ha valaki megkérdezné, gyilkolnék-e vagy meghalnék-e érte, azt mondanám,
Persze, nem is kérdés!.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.













