Kim Kardashian megmutatta szuperminimalista házát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sokan meglepődtek a berendezésen, pláne, hogy négy kicsi gyermek él ott.
hirdetésKim Kardashian és Kanye West végre megmutatta eddig gondosan titkolt, extrémen minimalista berendezésű házát. A két híresség Axel Vervoordt belga dizájnerrel együtt dolgozva újította fel a házat, amely végül nagyon különleges stílusúra sikerült. A sztárpár azonban Kim elmondása szerint pontosan ilyennek tervezte álomházukat:
Az egyetlen dolog, amiben Kanye és én azonnal megegyeztünk, az a természetes színpaletta volt. Minden olyan zűrzavaros a világban, én pedig szeretek hazajönni egy olyan helyre, ahol azonnal eláraszt a nyugalom.
És habár sokan kritizálták őket, hogy mégis hogyan nevelnek gyerekeket egy ilyen berendezésű házban, Kanye szerint a lakás a családhoz igazítva épült:
A gyerekek rollereznek a folyosón, és és felugrálnak az asztalokra, amelyeket egyfajta színpadként használnak. Lehet, hogy érdekes a házunk, de úgy építettük, hogy a családunk legyen az első.
- mondta.
Kim Instagramján osztotta meg a fotókat, amelyek közt kislánya, North szobája is látható:
via House&Garden
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.













