Elhunyt Gesztesi Károly
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mai napon 56 éves korában meghalt Gesztesi Károly, magyar színész, szinkronszínész.
hirdetés
Gesztesi Károly a mai napon a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor rosszul lett, szívinfarktust kapott. A színész félreállt autójával, de hiába érkezett gyorsan a segítség, 50 percen keresztül próbálták újraéleszteni, azonban az életét már nem tudták megmenteni.
Gesztesi Károly 1963. április 16-án született Budapesten. Születésekor Tóth Károlyként anyakönyvezték, később felvette édesanyja második férjének nevét. Három házasságából öt gyermeke született.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társaságának tagja volt. Ezután Hollandiába utazott néhány hónapra. Az 1990-1991-es évadra a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994-1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1998 óta szabadfoglalkozású.
Színházi szerepei mellett olyan filmekben volt látható, mint például Szabadság, szerelem, Valami Amerika 1-2, Csak szex és más semmi. Gesztesi az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt. A Shrek című animációs filmekben ő adta Shrek magyar hangját, illetve a Trónok Harcában Robert Baratheon karakterét is ő szinkronizálta. Éveken át játszott a Jóban Rosszban című szappanoperában.
Voltam én az ország legjobb papája, de tivornyázó színésze is, mindig a végletek emberének tartottak, ám a családom és a hozzám közel állók tudják, hogy teljesen átlagosnak mondható, emberi életet élek
– nyilatkozta tavaly szeptemberben a Blikknek.
Nyugodjon békében!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











