Charlize Theron transznemű gyermekéről nyilatkozott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő ritkán beszél gyermekeiről, most úgy érezte, be kell avatnia a nyilvánosságot egy fontos dologba.
hirdetésCharlize Theron ugyan notóriusan védi magánéletét, egy dologban mégis kivételt tett. Elárulta ugyanis, hogy két gyermeke közül a 7 éves Jackson transznemű, és ugyan kisfiúnak született, pár évvel ezelőtt már kijelentette, hogy ő nem fiú.
Mint édesanya, fontos volt nekem, hogy a világnak is tudomására jusson, örülnénk neki, ha a helyes névmást használnák vele kapcsolatban [Charlize itt az angol "he" és "she" azaz hímnemű és nőnemű névmásra gondolt].
Azt hiszem, minél idősebb lett, annál nehezebb volt számunkra, hogy az emberek még mindig a rossz névmást használták vele kapcsolatban, mint ahogyan én is sokáig ezt tettem. Nagyon rosszul esett neki. Én pedig nem akarok ilyen anya lenni, ezért mondtam, amit mondtam.
Charlize ezt kivéve nem volt hajlandó többet mondani Jacksonról, mert véleménye szerint a továbbiakban gyermekére tartozik, mennyit akar majd megosztani a történetéből.
via BuzzFeed
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











