Lindsay Lohan nekiugrott Miley Cyrus és Cody Simpson kapcsolatának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem rejtette véka alá véleményét Lindsay Lohan, aki akár még családi viszonyba is kerülhetett volna az énekessel.
hirdetésLindsay Lohan is úgy gondolta, ki kell mondania véleményét a médiát már amúgy is lázban tartó szerelemről, amely Cody Simpson és Miley Cyrus között szövődött. Bár a két énekes még csak pár hete jött össze, máris összeköltöztek, sőt, Miley szerint Simpson az első férfi, aki igazán rendesen bánik vele.
Lindsay Instagramra posztolt egy képet, melyen húga, Ali látható, aki akkor éppen Cody barátnője volt. A fotón Ali és Cody sétál egymás mellett, a színésznő pedig elég egyértelműen kifejezte véleményét, és ezt írta:
Amikor rájössz, hogy hibáztál. És leadtad a szintet.
Lohan szerint Simpson sokkal jobban járt volna húgával, Alivel, és "elvesztette a jövőjét".
A két sztár viszonya valószínűleg akkor mérgesedett el, amikor Lindsay bebútorozta azt a lakást, amelyben Ali és Cody kapcsolatuk idején együtt élt. Ám amikor szakítottak, Lohan húga költözött ki, és Cody maradt a lakásban.
via Daily Mail
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











